Sok a pletyka, kevés az információ, de az kizárt, hogy a közösségi oldal saját zenei szolgáltatást indítson: inkább közvetíteni akarnak.

 

Már jó ideje terjednek a pletykák, illetve a Facebooktól kiszivárgott, nem túl gazdag információk arról, hogy a világ egyik legnépszerűbb közösségi oldala integrálna szolgáltatásai közé valami olyasmit, ami a zene-, illetve filmrajongók igényeit elégítené ki. Hogy pontosan ezt hogyan képzelik el, máig nem világos, de egyre több tudósítás szól arról, hogy ezt a fejlesztést nagy energiával folytatják Mark Zuckerberg cégénél, valószínűleg már idén láthatunk valamit az eredményekből is. Az, hogy ezt illik komolyan venni, jelzi, hogy a The Wall Street Journal egy, a terveket megerősítő belső forrásra hivatkozva közölt egy beszámolót, ahol igyekeznek összefoglalni az eddig tudhatókat.

Az elég nyilvánvalónak tűnik, hogy maga a Facebook nem fog önálló médiavállalkozásba belevágni, inkább az oldal logikájából és a népszerűségből következően közvetítői szerepet akarnak vállalni. Az információáramlás jelenleg a magántermészetű tartalmakra, illetve a máshonnan linkelt anyagokra vonatkozik: a jövőben feltehetően azt akarják elérni, hogy a közösségi oldal a legálisan, hivatalosan elérhető médiatartalmak egyik nagy elosztójává is váljék – a most elérhető töredékinformációk alapján nehéz bármi biztosat mondani, de valószínűleg egy olyanfajta működésen gondolkodnak, mint ha a YouTube-ot, a Spotifyt, illetve a hasonló szolgáltatásokat beolvasztanák a közösségi oldalba. A jelszó az integráció lehet, és ezt támasztja alá az egyik óvatos hivatalos megnyilatkozás is, mely arra utal, hogy az online élvezhető, streamtartalmakat (videó, zene vagy játék) szorosan beépítsék – egy részüket ingyenesen, de az sincs kizárva, hogy valamilyen prémium, előfizetési koncepció is formálódik.

Ami nagy kérdés, hogy mennyire mennek el az „ipari” szolgáltatás irányába (vagyis hogy egyszerűen a felületen, a szolgáltatáson belül a nagy médiacégek valamilyen feltételekkel kínálnak tartalmakat), illetve mennyit vesznek át a Google, az Amazon vagy az Apple működő, illetve a közeljövőben indítandó szolgáltatásaiból (ezeknél a cégeknél van fizetős szolgáltatás, de van ingyenes is). Ez utóbbi cégek, főként a mobileszközök terjedésére alapozva, olyan tárhely-szolgáltatásokat adnak, melyek lehetővé teszik, hogy a felhasználók a saját gyűjteményeiket a távoli szervereken tárolják, így egy megfelelő eszközzel bárhol, bármikor nézhessék filmjeiket, hallgathassák zenéiket – emellett pedig, például az Apple vagy az Amazon hatalmas üzletet csinált az online eladható tartalmakból is, amit nyilván nem feladni, hanem továbbfejleszteni akarnak.

 

Ősztől saját platform?

A mozgolódásokról az amerikai CNBC számolt be tegnap, és ők egy saját zenei platform lehetőségéről beszélnek. Erre a hírre a Facebook hivatalosan reagált, és egyrészt tagadtak, másrészt homályosan tovább lebegtettek, vagyis csak találgatni lehet: „A legtöbb, a világon népszerű zenei szolgáltatás már integrálva van a Facebookba, és mi folyamatosan tárgyalunk partnereinkkel arról, hogy miképp tegyük mind jobb minőségűvé ezeket az integrációkat”. Ez az integráció időnként meglehetősen szoros: a YouTube esetében megoldották, hogy a felhasználónak nem kell elhagynia az oldalt, ha egy videót meg akar nézni, de akadnak olyan hasonló szolgáltatások, amikor ez így nem működik, mert például bejelentkezéshez van kötve a hozzáférés, ez pedig alkalmazásváltással jár.

A most még titokban tartott, vagy egyszerűen csak üzleti és marketing okokból szándékosan homályosan tálalt elképzelések egyébként valószínűleg a YouTube-éhoz hasonló megoldások bővítéséről szólhatnak. A Facebook még mindig növekszik, hamarosan elérik az egymilliárdos felhasználói számot, vagyis a médiacégek minden aggályuk ellenére kiváló terepnek tarthatják. Feltehetően két megoldás jöhet számba: az egyik az, hogy az online médiatartalmakat a reklámra alapozott üzleti modelljükre építve ingyenesen kínálók a Google-hoz hasonlóan közös technológiával népszerűsítik saját magukat. A másik, és ez a nagy kérdés, hogy vajon a más elven működő médiacégek integrálnak-e a Facebookba valamilyen módon fizetős tartalmakat, és ha ezt megteszik, azt milyen technológiával és milyen feltételekkel hajtják végre.

Forrás: IT café